SZERZŐ
Novák Rita

Elsősorban Fehérvár tévés vagyok, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar és kommunikáció szakon diplomáztam. Amint elkezdődött az iskola, azon nyomban a tévés csapathoz is csatlakoztam, ez 2002-ben volt és eleinte gyakornokként kaptam lehetőséget a tanulásra. Szerencsére maradhattam, ez az első munkahelyem és kollégáim tulajdonképpen a második családom. Ha nem dolgozom, akkor az első számú családommal, a kislányommal és a kutyámmal barangolunk a fehérvári tavaknál, a közeli erdőkben vagy a Velencei-tónál.

novak.rita@fmc.hu137 cikk
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 11. 19., 12:45
Hírek,SzékesfehérvárTényleg itt a tél - pénteken nyit a KoriligetNapról napra vastagabb a jég a Zichy ligeti pályán, a nyitásig csak néhány nap van vissza, így szó szerint az utolsó simításokat végzik a Koriligetben. A pálya mérete évről évre növekszik, péntektől kétszáz négyzetméterrel nagyobb felületen sportolhatunk, mint tavaly. Az árak azonban nem változtak.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 11. 04., 19:20
Hírek,fejlesztésÚj üzemmel bővült a székesfehérvári Karsai HoldingA külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében indították el ünnepélyesen a gyártást az új székesfehérvári műanyagfeldolgozó üzemben.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 10. 24., 13:32
Hírek,rendőrségA legjobb helyre került a fődíj - fehérvári mentő nyerte az új autótSzékesfehérvári családhoz került az az új autó, mely a rendőrség és a balesetmegelőzési bizottság Közlekedik a család elnevezésű vetélkedőjének fődíja volt. Kőváriék hosszú évek óta vesznek részt a versenyen, de a döntőn rendre lecsúsztak a dobogóról egészen mostanáig.
2024. 10. 19., 14:32Hírek,rendőrségAutósokra vadásztak a rendőrök FehérváronEgész nap razzia volt a székesfehérvári utakon.
2024. 10. 18., 08:35BűnügygyilkosságMeggyilkolta élettársát, mielőtt felgyújtotta magát a fehérvári férfiInformációink szerint gyermeke találta meg a 76 éves asszony holttestét.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 10. 17., 13:30
BűnügygyilkosságHalálos bántalmazásLetartóztatásba helyezte a Székesfehérvári Járásbíróság azt a kajászói férfit, aki halálra verte a barátnőjét október 13-án. A nőnek az eddigi információk szerint azért kellett meghalnia, mert a barátja féltékeny volt - tudta meg a Fehérvár Médiacentrum.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 08. 21., 12:51
Hírek,rendőrségLeváltották a székesfehérvári rendőrkapitánytÚj megbízott rendőrkapitánya van Székesfehérvárnak.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 08. 19., 18:57
Hírek,viharMindent vitt a szél - délelőttre nagyjából minden helyreálltNem érkezett riasztás a székesfehérvári mentőkhöz a vasárnap esti vihar miatt, sérülés nélkül megúszta mindenki a tomboló időjárást.
2024. 07. 18., 11:16Hírek,bíróságÍtélkezési szünet Fehérváron isGyakorlatilag bezárnak a bíróságok. Július 15-től augusztus 20-ig tart az ítélkezési szünet- közölte az Országos Bírósági Hivatal a honlapján.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 07. 16., 09:10
Hírek,tűzKigyulladt egy autó FehérváronA járművet a tűzoltók két vízsugárral oltották el.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 05. 08., 08:59
Hírek,SzékesfehérvárÚj időszámítás kezdődött a belvárosi teraszok nyitvatartásánál FehérváronMájus elsejétől minden olyan napon, melyet munkanap követ 22 óráig, a többi napon pedig 24 óráig lehet az éttermek, bárok teraszain ülni. Az önkormányzat ebben az évben is elengedte a terasz-díjakat.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 03. 22., 07:52
Életmód,piacTavaszköszöntő ünnep a piaconIgazi vásári hangulat uralkodott a piacon, ugyanis Tavaszköszöntő Ünnepet szerveztek annak érdekében, hogy népszerűsítsék a helyi termelők portékáit.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 03. 19., 18:38
Kult,Fehérvár TVHála az elődöknek - 40 éves a Fehérvár Televízió!40 évvel ezelőtt kezdte meg működését a Fehérvár Televízió. 1984. március 19-én adta első adását hazánk első helyi televíziója, a székesfehérvári Városi Televízió.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 03. 11., 15:51
Egészség,böjtTavaszi tisztító itókák: előadás a gyógynövényekről a PatikamúzeumbanA böjt idején érdemes a szervezetet megtisztítani a salakanyagoktól –tartják a szakemberek. Lencsés Rita a Fekete Sas Patikamúzeumban tartott előadást a tavaszi tisztító itókákról vasárnap.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 02. 10., 12:07
Hírek,tűzLángba borult egy Ősz utcai lakás egyik szobája és erkélyeKigyulladt egy Ősz utcai panellakás.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 02. 08., 11:47
HírekkrimiGyilkosság Fehérváron? Többnapos holttestre bukkantak a rendőrökAkár két hete is halott lehetett az a férfi, akit szerda este a Repülőtéri úton találtak meg a rendőrök. Úgy tudjuk, a szomszédok tettek bejelentést a kapitányságon arról, hogy az idős bácsit régóta nem látták, és a lépcsőházban erős bűz terjengett. A szomszédok szerint gyilkosság történhetett. 
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 01. 23., 15:50
Hírek,közlekedésCsak két sérültet kellett ellátni az ónos eső miatt SzékesfehérváronSzékesfehérváron nem okozott nagyobb fennakadást kedden reggel az ónos eső, baleset nem történt. A Városgondnokság hajnal kettőkor kezdte Fehérvár útjainak és járdáinak síkosságmentesítését. Reggelre a fő- és tömegközlekedési utakkal és a 350 városi buszmagálló síkosságmentesítésével végeztek.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 01. 16., 18:07
Hírek,Velencei-tóBefagyott a Velencei-tó, de tilos rálépni!Egybefüggő a jégtakaró a Velencei-tavon, azonban nem hízott akkorára a vastagsága, hogy biztonságosan rá lehessen merészkedni. A Velencei-tavon és a székesfehérvári tavakon is tilos korcsolyázni.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 01. 11., 10:57
Hírek,rendőrségFehérvári droglabort számoltak fel, a Farkasvermi úti műkörmös szépségszalonban is árulhattak drogotEgy Farkasvermi úti műkörmös szépségszalonban is árulhattak holland anyagokból hazánkban előállított drogot. Két székesfehérvári tagja volt annak a bűnbandának, melyet az év végén egy országos akció keretében fogtak el a rendőrök.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 01. 05., 16:22
HírekrendőrségVéletlen baleset? Csak nekünk nyilatkozott a halálba vonszolt kutya gazdájaCsak nekünk nyilatkozott az a 24 éves fiatalember, aki kizárta kutyáját a kocsiból és autójával kilométereken át pórázostól vonszolta magával. Az állat elpusztult. A férfi ellen szinte országos hajtóvadászatot indítottak. Bognár József állítja, baleset történt.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 01. 04., 15:58
Hírek,Velencei-tóÚjra lubickolhatunk nyáron a Velencei-tóbanMinden jel arra mutat, nyárra újra a régi fényében pompázik majd a Velencei-tó, és az aszályos évek előtt megszokott mennyiségű vízben fürödhetünk majd.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 12. 18., 18:12
Programok,adventVéget ért a Vízivárosi AdventAz ünnepi rendezvényen Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András, valamint a városrész önkormányzati képviselője Horváth Miklósné köszöntötte a résztvevőket, majd a helyi óvodások és iskolások adtak karácsonyi műsort.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 12. 07., 15:41
Hírek,rendőrségAlázattal és szívből végzett hivatás - Csizek Tibor egykori rendőrfőkapitány-helyettest köszöntöttékNyugdíjba vonult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese, aki korábban Székesfehérvár rendőrkapitányi posztját is betöltötte. Csizek Tibor ezredes munkáját csütörtökön a város és a vármegye nevében az önkormányzat vezetői köszönték meg a Városházán.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 11. 21., 15:45
HírekrepülésOktató repülőgép zuhant le kedden délelőtt ÚrhidánálA kisrepülőgép 61 éves pilótája és 33 éves utasa egyaránt megsérültek.
Legnépszerűbb
FehérVár hetilap
Összes újság
Fehérvár Médiacentrum fotója

Látrányi Viktória emlékére, Magyarország születésnapja, augusztus huszadika, Klasszikusok a Zichy-színpadon, Lezárult a néptáncfesztivál. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 21-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

A város legnagyobb ünnepe, a Királyi Napok, Pinke Miklós kapta a Deák Dénes-díjat, Buszmegállót és zebrát kapott az Iszkai út. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 14-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Hivatalba lépett Dolhai Attila, Bajtársaikra emlékeztek a veteránok, Emelkedő lakásbérleti díjak Székesfehérváron, Jurtanap és történelmi piknik. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 07-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Áldás a járművekre, Elkezdődött a FEZEN, Több busz közlekedik augusztus másodikától, Fiatalbarát önkormányzatok a Kárpát-medencében, Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 31-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Teljesen átalakul a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződése, Beszédes József nyomában, Emlékparki nyár, Ismét a királyoké volt a főszerep. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 24-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Virágba borult a liget, Iskolakezdésre gyűjtenek, Újabb kórházi fejlesztést támogat a kormány, Fehérváron is bővít az Emerson. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 17-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!